Emellett fejlesztették a mobilos keresést is, de az Advanced Voice Mode-ot egyelőre csak az előfizetők vehetik használatba.
Egy friss előrejelzés szerint idén és az elkövetkező 1-2 évben is ezek a termékek lesznek, amelyek kiugró mértékben növelik ...
...a fejlesztők egyre gátlástalanabbul használják a mesterséges intelligencia eszközöket, és szívesen áttelepítenék ...
A sokak által kutatott területen ezúttal egy ausztrál csapat villantott reményteli technológiát, ami a remények szerint ...
A szoftveresen definiált WAN hálózatok segítenek a szervezeteknek megküzdeni az egyre összetettebb infrastruktúra ...
Várólistán már jelentkezhet Sauron mindent látó robotszemére, aki megengedheti magának, és akit nem zavarnak az olyan idétlen ...
A nyilvánosságra hozott értesülések alapján a szerb hatóságoknak sikerült úgy átalakítani a szoftvert, hogy az kémprogramként ...
A kínai közösségi hálózat többek között az elnökváltásra hivatkozva igyekezett kitolni a határidőt, ameddig vevőt kell ...
Rászabadultak a felhasználók a ChatGPT gyártójának szétreklámozott videógenerátorára, és hamar kiderült, hogy az a kevés ...
A Gemini 2.0 bizonyos képességei azonnal, mások fokozatosan válnak elérhetővé a felhasználók számára.
Az FBI szerint mindössze két cégen keresztül minimum 88 millió dollárral gazdagodott Phenjan abból, hogy hamis papírokkal ...
Elemzők továbbra is jelentős potenciált látnak a szoftvergyártóban, de ez a tőzsdei befektetőknek kevés volt a vállalat ...